2015. már 25.

Közért, ABC, CBA - A magyar vásárlás 50 éve

írta: Dédi Dédi
Közért, ABC, CBA - A magyar vásárlás 50 éve

A vasárnapi nyitvatartás megszüntetése felrázta a mindennapjainkat, de milyen múltra tekint vissza a magyar élelmiszerkereskedelem?

Az első KÖZÉRT 1948-ban, a kommunista hatalomátvételt követően nyitott meg és a Budapest Székesfőváros Községi Élelmiszerárusító Üzemének jogelődjeként működött. A kezdetben csak hús- és hentesárut forgalmazó 50 boltból álló hálózatban az idő múlásával az értékesített termékek köre fokozatosan bővült, végül pedig mindenki 'Közért'-je váltotta fel.

1952_fuszer_preview.jpg 

A kereskedelem kollektivizálásával a magánkézben lévő kisebb boltok bezártak, hogy helyüket ellátási körzeteket lefedő áruházak nyílhassanak.

kozert.jpg

A rövidítés a hivatalosan hangzó Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. elnevezést rejti, az 50-es évekre már kiterjedt bolthálózattal rendelkezett,   a mai fogalmak szerinti - önkiszolgáló - vásárlást lehetővé tevő boltok azonban jóval, mintegy 10 évvel később terjedek el. Az önkiszolgáló forma 'forradalmasította' a bevásárlást, mivel a nők egyre nagyobb számban álltak munkába, a vásárlással töltött időt jelentősen lecsökkentette, így tökéletesen ki tudta szolgálni a megváltozó igényeket.

kozert2_preview.jpg

elsoabcvac.jpgVác- az első ABC

Az első ABC 1964-ben nyitott, a betűszó az Általános Beszerzési Cikkek kapcsolatból állt össze, a nevének megfelelően a háztartás napi szükségleteit ellátó termékek is fellelhetőek voltak, így a korai Közérttel szemben itt már iparcikkeket is be lehetett szerezni, sőt a hűtőpult is közvetlenül a vevőkhöz került.

340134_a_kisz_telepi_abc_aruhaz.jpg

 KISZ telepi ABC áruház

elelmiszrbolt_szombathely.jpg

Szobathelyi élelmiszerbolt

Az ABC-k építésekor a kivitelezők gyarkran elfeledkeztek az árumozgatásról, így nem volt ritka hogy az azt elősegítő teherliftet utólag vésték csak be a pinceraktár födémjébe. Az ABC-k 1964 óta nagy karriert futottak be, 1964-től egészen '88-ig számuk rohamosan gyarapodott.

1966_kozert_preview.jpg

A Közért vállalatzal gyakorlatilag egyidejűleg működött még a Csemege Kiskereskedelmi Vállalat, ez elsősorban Budapesten és a Balaton környékén nyitotta meg boltjait,

06_0224-varadi-ibolya-megjelent_es_lap_1.jpg

 Fotó: Népszabadság Archívum

05_0531-keri-daniel-megjelent_es_lap.jpg

Fotó: Népszabadság Archívum

vegyes_retro_0017_0_preview.jpg

A a 90-es évektől megjelentek a a szuper- és a hipermarketek. A rendszerváltást követően az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet vidéki bolthálózatát Coop-ra keresztelték át, a Csemege vállalat a privatizáció során az osztrák Meinl-hez került, a Budapest és környéki KÖZÉRT privaticációját követően pedig, a  szocializmus ABC-hálózata "nyomán" létrejött a ma már minden sarkon megtalálható CBA.

 

 

Szólj hozzá